Dorozsmai gombás csusza

Dorozsmai gombás csusza

Hozzávalók:

5-6 dkg füstölt szalonna, 1 kisebb vöröshagyma, 35-40 dkg csiperkegomba, 1–1 nagyobb zöldpaprika és paradicsom, 2-3 evőkanál olaj, 1 kiskanál jóféle pirospaprika, kb. 3 dl húsleves (leveskockából is jó), 2 dl tejföl, 1 evőkanál finomliszt, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, só, 30 dkg csuszatészta

1. A szalonnát apró kockákra, a lehéjazott hagymát finomra vágjuk. A gombát megtisztítjuk, a paprikát kicsumázzuk, a paradicsom szárát kimetsszük, az előbbieket egycentis, a gombát kétcentis kockákra vagy cikkekre aprítjuk.
2. Egy lábasban, az olajon a szalonna zsírját kisütjük, és a hagymát 3-4 perc alatt megfuttatjuk rajta. A gombát hozzáadjuk, 5-6 percig pirítjuk, majd a paprikát meg a paradicsomot is rászórjuk. 2 percnyi pirítás után a pirospaprikával meghintjük, elkeverjük.
3. A levessel azonnal – nehogy a paprika megégjen – fölöntjük, 5 percig főzzük. Közben a tejfölt a liszttel simára dolgozzuk, egy keveset a forró léből belemerünk, majd a paprikás-gombás ragu levét ezzel sűrítjük. Megborsozzuk, ha kell, utánasózzuk.
4. Közben a csuszatésztát enyhén sózott, forrásban lévő vízben kifőzzük, leszűrjük, a gombás raguval összekeverjük és már tálalhatjuk is. Aki szereti, sütőben egy kicsit meg is piríthatja, mielőtt asztalra adja.

4 főre
Elkészítési idő: 40 perc
Egy adag: 586 kcal