Sült tejberizs körtével

Sült tejberizs körtével

Hozzávalók:
4 körte, fél citrom, 5 dl víz, 20 dkg kristálycukor
a tejberizshez:
5 dl tej, 10 dkg fényezetlen rizs, fél vaníliarúd, 1 evőkanál kristálycukor
a krémhez:
2 tojás, 5 dkg kristálycukor, 1 evőkanál finomliszt, 2,5 dl tej
a forma kikenéséhez:
diónyi vaj
a tetejére:
4 mézespuszedli, 2 dkg vaj

1. A körtét meghámozzuk, négybe vágjuk, magházát kiemeljük, húsát citromlével meglocsoljuk, nehogy megbarnuljon. A vizet a cukorral fölforraljuk, a gyümölcsöt belerakjuk, és kis lángon, 10 perc alatt félpuhára főzzük, majd a levében hagyjuk kihűlni.
2. Közben elkészítjük a tejberizst. A tejet fölforraljuk, a rizst beleszórjuk, a vaníliarúddal fűszerezzük, és 20-25 perc alatt, lefödve, kis lángon megfőzzük. Mielőtt teljesen megpuhul, a cukorral ízesítjük.
3. Amíg hűl, elkészítjük a krémet. A tojássárgáját a cukorral meg a liszttel habosra keverjük, a közben megforrósított tejből 4 evőkanálnyit a tojássárgájába dolgozunk, és az egészet szorgalmasan kevergetve a többi tejbe csorgatjuk. 2-3 perc alatt krém sűrűségűre főzzük, majd a rizzsel, azután a habbá vert tojásfehérjével összeforgatjuk.
4. A massza felét kivajazott tűzálló tálba simítjuk, majd a lecsöpögtetett körtéket körben rárakjuk, és a maradék rizzsel betakarjuk. A tetejét reszelt mézespuszedlivel megszórjuk, végül olvasztott margarint locsolunk rá. Előmelegített sütőben, nagy lánggal (200 ºC; légkeveréses sütőben 180 ºC) 10 perc alatt megsütjük.

4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 20 perc
Egy adag: 426 kcal