Gödöllői töltött csirke hidegen – készült az OnLive© főzőiskolában

Gödöllői töltött csirke hidegen

Hozzávalók:
5 dkg füstölt szalonna, 1 kisebb vöröshagyma, 15 dkg csiperkegomba, 15 dkg csirkemáj, 1 csokor petrezselyem, 4 zsemle, 2 tojás, 3 evőkanál zsemlemorzsa, só, őrölt fekete bors, 10 dkg főtt zöldborsó, 1 konyhakész, kb. 1 kg-os csirke, 2-3 evőkanál olaj
a tálaláshoz:
1-1,2 kg franciasaláta
a físzítéshez:
gyümölcsök, salátalevél

1. A szalonnát apró kockákra vágjuk és egy serpenyőben, kevergetve üvegesre pirítjuk. A hagymát meg a gombát megtisztítjuk, az előbbit finomra, az utóbbit a májjal együtt kis kockákra vágjuk.
2. A szalonnán először a hagymát, majd a gombát és a májat pirítjuk meg, végül a tűzről lehúzva a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük.
3. A zsemlét hideg vízbe áztatjuk, kifacsarjuk, majd áttörjük vagy alaposan elmorzsoljuk. A gombás májat hozzáadjuk, a tojást és a morzsát beledolgozzuk, megsózzuk, megborsozzuk, végül a zöldborsót is beleforgatjuk.
Hűtőbe tesszük, amíg a csirkét előkészítjük.
4. Ehhez egész szárnyast használunk, amit mellével lefelé vágódeszkára fektetünk. A hátán a bőrt végighasítjuk, majd apró vágásokkal a bőr és a hús között haladva egyben lefejtjük a húsról. Ez nem olyan bonyolult művelet, mint ahogyan hangzik, hiszen a töltéshez is könnyű föllazítani a bőrt. A lényeg, hogy lehetőleg ne szakadjon ki sehol, és egyben maradjon. Miután a szárnyaknál nehéz vele bánni, azokat akár le is vághatjuk. A bőrt sima oldalával felfelé megolajozott fóliára fektetjük.
5. A megnyúzott csirke combjait levágjuk, a melle húsát a csontról lefejtjük. (A leeső részekből – hát, mellcsont, szárnyak – levest főzhetünk.) A két fél mellet lapjában bevágjuk, kihajtjuk, óvatosan kiverjük, és a kiterített csirkebőrre fektetjük. A tölteléket vastag csíkban a közepére halmozzuk, és szorosan a fóliába csomagolva föltekerjük úgy, hogy a hús középen, a töltelék fölött pont összeérjen. A megsózott, megborsozott combokkal együtt tepsibe tesszük, fektetjük, egy kevés vizet öntünk alá, és sütőben, közepes lánggal (180 ºC; légkeveréses sütőben 165 ºC) kb. 1 órán át sütjük, közben a levével gyakorta meglocsoljuk.
6. Amikor kész, a fóliás csirketekercsre vágódeszkát fektetünk, amire 2-3 kg nehezéket (dobozos üdítőt) rakunk. Ez fontos, mert a hús így tömörödik, és könnyebb lesz szeletelni. Hűtőszekrényben dermedni hagyjuk, azután a fóliából kibontjuk, langyos vízzel leöblítjük, leszárogatjuk.
7. Tálaláskor egy tálra franciasalátát halmozunk, a csirke eredeti alakját imitálva. A fölszeletelt töltött csirkét (szaknyelven galantint) a képen látható módon ráfektetjük, és a combokat nekitámasztjuk. Gyümölcsökkel, salátalevéllel díszítve tálaljuk.

Jó tanács
– A tölteléket szokás még gazdagítani 10 dkg főtt, kis kockákra vágott sárgarépával is.
– Ha a töltelékből kimaradna, azt csomagoljuk beolajozott alufóliába és a csirkecomb mellé téve süssük meg.

6 főre
Elkészítési idő: 1 óra 40 perc
Egy adag (franciasaláta nélkül): 430 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.