Mazsolás húsgombócok

Mazsolás húsgombócok
Hozzávalók:
2 zsemle, 50 dkg darált sertéshús, 2 tojás, 3 evőkanál mazsola, 1-1 dl főzőtejszín és vörösbor, 1 púpozott kiskanál ételízesítő por, 2 gerezd fokhagyma, fél citrom leve, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, késhegynyi őrölt gyömbér, 4-5 evőkanál zsemlemorzsa
a sütéshez: bő olaj

1. A zsemlét 0,5 centis kockákra vágjuk, majd a hússal meg a tojásokkal összedolgozzuk. A mazsolát, a tejszínt és a bort hozzáadjuk, az ételízesítővel, a zúzott fokhagymával, a citrom levével ízesítjük, a borssal és a gyömbérrel fűszerezzük. 4-5 perc alatt jól összedolgozzuk, majd a masszából nedves kézzel 16 diónyi gombócot formálunk.
2. Egyenként megforgatjuk zsemlemorzsában, végül közepes lángon, közepesen forró bő olajban, 6-7 perc alatt megsütjük. Papírtörölközőre szedve lecsöpögtetjük, végül mindegyikbe egy-egy fogvájót szúrunk. Burgonyapüré illik hozzá köretnek, de kínálhatjuk hidegen is.

Jó tanács
– Darált pulykafelsőcomb-filéből is készíthetjük.

4 főre
Elkészítési idő: 40 perc
Egy adag: 750 kcal • 30,6 g fehérje • 48,5 g zsír • 47,4 g szénhidrát • 1,4 g rost • 246 mg koleszterin