Majorannás marhafelsál töltött kellel

Majorannás marhafelsál töltött kellel
Hozzávalók:
60 dkg marhafelsál (a comb felsál része), só, őrölt fekete bors, mustár, 4 evőkanál olaj, 5 dkg füstölt szalonna, 1 kisebb vöröshagyma, 1 sárgarépa, 1 kiskanál sűrített paradicsom (paradicsompüré), 2-2 dl víz és vörösbor, 1 kiskanál szárított majoránna (a friss még jobb, de abból a duplája kell), 1 kiskanál finomliszt
a körethez:
1 kisebb fej, kb. 1 kg-os kelkáposzta, só, köménymag, majoránna, 1 kisebb vöröshagyma, 20 dkg rizs, 15 dkg sonka, 1 főtt tojás, 6 dkg reszelt sajt, 2 tojás, őrölt fekete bors, 1 kisebb csokor petrezselyem, 2-3 evőkanál olaj, 2 dl tejföl

1. A marhahúst a rostjaira merőlegesen 4 egyforma szeletre vágjuk, kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk, egy kevés mustárral megkenjük, majd forró olajon 2-3 perc alatt hirtelen átsütjük. Ezután lecsöpögtetjük.
2. Visszamaradó zsírjában a kis kockákra vágott szalonnát üvegesre sütjük. A hagymát meg a répát megtisztítjuk, az előbbit fölaprítjuk, az utóbbit fölszeleteljük.
A hagymát a szalonnán megfuttatjuk, majd a répával tovább pirítjuk. A paradicsompürével ízesítjük, a vízzel meg a borral fölöntjük. A majoránna felével fűszerezzük, a húsokat belerakjuk, és lefödve, kis lángon bő 1 óra alatt puhára főzzük.
3. Tálaláskor a húsokat előmelegített tálra tesszük. Mártását egy kevés vízzel összekevert liszttel sűrítjük. 1-2 percnyi forralás után leszűrjük, a maradék majoránnával fűszerezzük, a húsra öntjük. Cikkekre vágott töltött kellel tálaljuk.
4. Ez úgy készül, hogy a kelt megtisztítjuk, kitorzsázzuk. Enyhén sós, köménymagos, majoránnás hagymával ízesített vízben félpuhára főzzük. Közben a rizst is puhára pároljuk. Kissé hűlni hagyjuk, majd a darált sonkával, a kis kockákra vágott főtt tojással, a reszelt sajttal és a tojásokkal összedolgozzuk. Megsózzuk, megborsozzuk, a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük.
5. A kelt lecsöpögtetjük és a torzsa felőli részéről éles késsel kivágjuk a közepét, ide kerül a rizses sonkatöltelék. Ezután eredeti formájára visszahajtjuk, kiolajozott tepsibe tesszük, a tejföllel leöntjük. Előmelegített sütőben, a közepesnél nagyobb lánggal (200 ºC; légkeveréses sütőben 180 ºC) kb. 30 percig sütjük.

4 főre
Elkészítési idő: 2 óra
Egy adag: 1098 kcal • 57,0 g fehérje • 69,6 g zsír • 60,8 g szén-hidrát • 8,4 g rost • 430 mg koleszterin