Vargányakrémleves rizikegombóccal – készítette Csigó János mesterszakács

Vargányakrémleves rizikegombóccal  -  készítette Csigó János mesterszakács
Hozzávalók:
1 vöröshagyma, 5 dkg vaj, 3 evőkanál olaj, kb. 1 kg vargányagomba, ső, őrölt fekete bors, 1 csokor petrezselyem, 2 nagyobb burgonya, kb. 2 liter szűrt csirkehúsleves vagy zöldségerőleves, 5 dl főzőtejszín
a rizikegombóchoz:
30 dkg rizikegomba, 1 kisebb vöröshagyma fele, 2 evőkanál olaj (olívaolaj is lehet), só, őrölt fekete bors, fél csokor petrezselyem, 2 tojás, 1 evőkanál finomliszt, kb. 2 evőkanál zsemlemorzsa

1. A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. A vajat az olívaolajjal együtt egy lábasban kissé megforrósítjuk, a hagymát rádobjuk, kevergetve megfuttatjuk. A megtisztított vargányát nagyobb kockákra vágjuk, a hagymához adjuk. Kissé megsózzuk, megborsozzuk, a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük. Keverve, rázogatva 5-6 percig pirítjuk.
2. A burgonyát megtisztítjuk, közepes kockákra vágjuk, a gombához adjuk, a levessel fölöntjük. Nagy lángon fölforraljuk, majd kis rést hagyva lefödjük és kis lángon 30-35 percig főzzük.
3. Közben a rizikét megtisztítgatjuk, fölszeleteljük. A vöröshagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, majd a megforrósított olajon üvegesre sütjük. A gombát rádobjuk, 2-3 percig rázogatva pirítjuk. Enyhén megsózzuk, megborsozzuk, majd közepes lánggal kb. 20 perc alatt zsírjára sütjük. A végefelé a finomra vágott petrezselyemmel fűszerezzük. Hűlni hagyjuk, azután ledaráljuk. Beleütjük a tojást, a liszttel és annyi zsemlemorzsával dolgozzuk össze, amennyit fölvesz, de ne legyen túl kemény. Egy kisebb gombócot formálunk, és enyhén sós, forrásban lévő vízben próbaképpen kifőzzük. Ha túl lágy lenne egy kevés morzsát keverhetünk még hozzá. ha jó, nedves kézzel diónyi gombócokat formálunk a masszából.
4. A gomba és a krumpli biztosan megpuhultak, így a levest merülőmixerrel pürésítjük. A tejszínnel dúsítjuk, kevergetve pár percig forraljuk. Megkóstoljuk, ha kell megsózzuk, megborsozzuk.
5. Végül a rizikegombócokat belerakjuk, további 4-5 percig főzzük, és már kész is.

Jó tanács
– Az étel elkészíthető termesztett csiperkegombából is.

Megjegyzés
-A gombáról részletesebben a konyhai kisokosban olvashat.

Fontos!
– A maga által szedett vagy ismerőstől kapott gombát minden esetben vizsgáltassa be gombaszakértővel!

10 főre
Elkészítési idő: 1 óra
Egy adag: 349 kcal • fehérje: 11,6 gramm • zsír: 25,4 gramm • szénhidrát: 18,0 gramm • rost: 10,6 gramm • koleszterin: 102 milligramm